Szembetegségre a tavasszal megeredő szőlőt megvágták, a folyadékot (könnyet) felfogták és a beteg szemére csepegtették.
A kövirózsából is sajtoltak levet, amelyet a fülbe csepegtettek gyulladás ellen. (Ezt még a mai napig is alkalmazzák a népi gyógyászatban.)
Anyatejet használtak a kisbabánál, amikor csipás lett a szeme. (Ezt is alkalmazzák.) Az édesanya szoptatás közben a szemébe is fejt egy kicsit.
Hasfájásra hjagymát törtek, házipálinkával keverték és rákenték a hasra. Teát főztek köményből és hagymából.
Köhögésre tormát reszeltek, a hátra kenték és addig tartották rajta, amig a bőr ki nem pirosodott. A mellre pedig káposztalaput (levelet).
A fokhagyma igazi csodaszer volt, sok betegségre használták. Árpa ellen a szemre kenték, fülfájásra a fülbe dugták, torokfájásra a teáját itták, a kifőtt szárát a nyak köré tekerték. (Sajnos a fokhagyma fogyasztása visszaszorult. A magyarokat messziről meg lehetett ismerni a fokhagyma szagról, így is nevezték őket, fokhagyma szagú magyarok. Az udvartartásokban be is tiltották a fokhagyma fogyasztását.)
A mézet is sokféle betegség ellen használták. A langyos méz a savtultengésben szenvedőket gyógyította. Semlegesítette a gyomorsavat, bevonta a nyálkahártyát, elpusztította a baktériumokat. Segítette az emésztést, a májműködést, méregtelenített, erősítette az immunrendszert.
Ma is használatos mézkúra nyombélfekélyre: Minden reggel, éhgyomorra kell elfogyasztani egy kávéskanál langyosra melegített mézet. Kb. egy év szükséges a gyógyulásig.